|
Témaindító hozzászólás
|
2013.08.18. 15:09 - |
A város legforgalmasabb helye. Itt mindennap van, legalább húsz vagy több ember. Itt szokott lenni a legtöbb vita és balhé. Pletykások főhelye. |
[13-1]
Végre megvoltam. Hatszor kellett elmondanom, hogy lisztet és marhahúst akarok. Nem értem miért olyan nehéz megérteni, már mutogattam, hogy mit akarok. Fárasztó, férfi árusítók, túl akaratosak. Már lassan eloltogatták, így nem törődtem velük. Viszont megláttam egy gyönyörű lányt. Nem mentem oda, mert megint úgy járok, mint a legutóbb. |
 Nyugodtan sétálgattam a városban, amikor úgy döntöttem, hogy bejövök a piactérre, úgyse nagyon járok erre. De amint beértem és eljutott a tudatomig, hogy mi fogad, földbegyörezetett a lábam. Ekkora felfordulás rég volt a környéken. Mi történt itt?
Átfutott az agyamon a gondolat, hogy közbeavatkozok, és én is megpróbálkozok a tűz eloltásával. De nem tettem meg. Helyette csak némán figyeltem, érdekeltek a fejlemények, hogy ki mit csinál, mit reagál. De ahogy láttam, nem mindenkit érdekelt. Néhány lakost egyenesen hidegen hagyott, mi történik körülötte. |
Elhatároztam, nem fogok törődni a tömeggel. Minek? Fütyörészve odébb mentem, az árusokhoz. Legalább a nevét tudom. Legtöbb nő a tűzt locsolgatták. Férfiakkal legalább könnyű üzletelni. Meg pillanatottam, a legkedvesebb árust. Remek,vasvillával fog engem elkergetni. Még mezítláb szaladgaló kölyök voltam, amikor megismertem. Sokat loptam tőle, akkoriban még nem volt annyi pénzünk, mint kellett volna, egy gyerek eltartásához. De ez csak múlt. De nem voltam olyan biztos benne, hogy ő - az a sovány, mogorva képű eladó. Egy próbát megér. Lassan odasétáltam, mintha nem is hozzá akartam volna menni.
- Victor- nézett rám. - Megin lopni jössz?
Nem tudtam, hogy megsértődjek vagy nevessek. Elsőt választottam.
- Hát nem. Vásárolni jöttem!
Olyan jóízűen nevetett, mint még soha nem láttám. Ez hosszú vásárlás lesz. |
A ló nem tántorodott el, rohant tovább. Megbotlott a közelben lévő hordókban. A szekér oldalra gurult, megpördült, a tűz a bódékra akart átkapaszkodni, de ebben nem segítettem. Az emberek szaporán rohantak, rongyokkal, vízzel, hogy eloltsák én meg csak vártam, rábíztam mindent a sorsra. Ha az azt szeretné, hogy az egész a porig égjen akkor legyen, ha nem, az sem számít ugyanis felfigyeltem a következő jelenetre. Szemeim ismét megvillantak, mint a macskának egy éjszakai vadászat során. Megnyaltam ajkaimat, majd visszaraktam az almát. Kezeimet összefontam mellkasom előtt, fejemet oldalra billentve néztem, hogy a férfire, hol a lányra.
Egyik ifjú szolgálólány lihegve rohant hozzám. Teste az enyémnek simult, szemeiben könny gyűlt. Láthatóan megijedt, sőt a megijedt tömeg jól meg is taposta. Fintorogva csíptem két ujjam közé állát, hogy jobban megnézzem a lila foltokat. Remek, ő most kieső összeg lesz amíg meg nem gyógyul. Nem törődtem vele.
Gyönyörű pillanat volt. Az egyik sarokban zavarodott emberek, törött tárgyak, a másikban egy vergődő ló akinek oldalába egy faszilánk fúródott miközben az égő szekeret próbálták eloltani ami még mindig hozzá volt rögzítve. Ez a kis tolvajosdi már csak hab volt azon az ízletes kaotikus tortán. Teste megremegett a gyönyörtől, de úgy döntött, hogy enged akkori szeszélyes hangulatának és megmenti a kis tolvajt. Talán szívesség miatt akár hasznosíthatja is. Elég szép.
Közelebb léptem, felkaptam a tarisznyát és megvártam, hogy a dühös férfi odaérjen. Mikor kikapta a kezemből az érmékkel teli zsákot megpróbált kikerülni, de útját álltam.
- Henrick, kedvesem. - Kezemet arcára simítottam, igyekeztem a lehető legmegnyerőbb módon mosolyogni rá. Hatásos volt. Rám figyelt, csak rám, még akkor is ha állkapcsa megfeszült és orrlyukai kitágultak a dühtől. Olyan volt, mint egy varacskosdisznó. - Ő még egy új vadócom, betöretlen példány, de ha igényt tartasz rá bizonyos határok között betörheted őt vagy mást is. - Karjaival összepréselte kebleit, ami a férfi vérét más területekre irányította. Szívverése lelassult, izmai elernyedtek. - Később találkozunk. - Kacsintott, majd hátat fordított neki. A lányt viszonylagos gyengédséggel lökdöste maga előtt, bár szívesen élvezte volna még a felfordulást, de itt már nem sok finomságra számíthat hacsak tovább nem terjed a tűz. Az valóban megmozgathatná kérges szívét. Csak egy picit. |
Egy pillanatra megfagyott bennem a vér, de az érmék nem csörrentek meg az ütközéstől. Mielőtt válaszoltam volna a kérdésére, futólag átgondoltam, mi rossz származhatna abból, ha valaki tudná a nevem. Semmi… szeretsz ismerkedni, nem?
- Madison – mutatkoztam be, de mielőtt megkérdezhettem volna az idegen férfi nevét, rémült, sikolyszerű nyerítést hallottam balról. Tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok, és amikor a hanghoz tűz ropogása, riadt kiáltások én is odanéztem. Tömzsi, sárga igásló csörtetett felénk, szeme fehérje villogott, sunyított, szinte sikított. Mögötte lángoló szekeret húzott, maga előtt ládákat döntött fel, emberek ugrottak félre, hogy utat nyissanak neki. Ledermedtem, a ló egyenesen felém, vagyis felénk tartott. Ha az idegen nem ránt félre, valószínűleg a paták és kerekek alatt végzem, de így megúsztam egy kisebb eséssel, mivel a lendülettől én is megbotlottam, seggre ültem.
- Kösz… - álltam fel egy sóhajjal, bár nehezen találtam meg az egyensúlyt remegő lábamon. Teljesen lesápadtam és az előző élménytől még forgott velem a föld. Mikor észrevettem, hogy a kis erszény is kiesett az ujjamból, egy pillanatra megállt a szívem, aztán felkaptam.
- Hé, te kis tolvaj szuka! – az előbbi öblös hang most a hátam mögül jött, alig pár méterre tőlem. Felsikítottam, a dekoltázsomba dobtam az erszényt és futni kezdtem, át a rémült tömegen, mögöttem a feldühödött férfival, miközben a megfelelő történeten gondolkoztam, amivel kimenthetném magam. |
Már megint. É tömeget akarok és nem káoszt. Gyorsan végig futottam az embereken, ki lehetett? Nem ez volt a fontos, hanem ami felénk közeleg. Kicsit, na jó nem kicsit, nagyot léptem hátra. Magammal rántottam a lányst is, bár nem fog neki örülni az biztos. Megbotlottam és sikerült hanyatt esnem.
- Na jó, ez kivolt?!- csattantam fel.
Minden ember őrültnek néz, véletlen volt. Az persze! Bár nem érdekelt, hiszem mióta beljebb költöztem, nem jó szemmel nézzik az emberek. De meg kell békélni, úgy is én adom az ételük nagyrészét. |
Ez is csak egy nap volt a sok közül. A szolgálólányok megkapták a parancsot, egy kis pénzt amit gondosan megszámoltam és az agyamban feljegyeztem. Mindennek az értékét tökéletesen tudtam, mennyi kell belőle, mennyibe kerül, így a tőlem való lopás lehetetlen volt. Izé, mármint a Madame-tól. Hivatalosan minden az övé én csak egy kegyelt vagyok, de gyakorlatilag én uralom az egész bordélyt ami lássuk be, mindig forgalmas hely. Ez egy olyan szakma ami sosem kerülhet válságba. Eltöprengtem a nő életéről. Teljes mértékben rám volt utalva az állítólagos betegsége miatt, ami jól megválogatott növényekből kevert méreg. Csak pár csepp naponta és én továbbra is maradhatok Királynő a magam kis birodalmamban.
A szőke hajú fehérnép felkeltette figyelmemet. Oldalt húzódtam meg, nem messze tőle. Mivel magam is jártas voltam a lopásban, esetleg ölésben ezért könnyen kiszúrtam a cseles kis mozdulatot. Nem dühöngtem, sokkal inkább elégedettséggel töltött el látni a jelenetet. Ügyes.
A terep viszont lehangoló volt. Egyedül ácsorogni míg mások mindent elintéznek alapvetően kényelmes, de szörnyen egyhangú dolog. Egy ötletem támadt. Talán felpörgethetnénk egy kicsit az eseményeket. Tekintetem oldalra vándorolt. Egy idősebb nő szorgosan sütött különféle ételeket kisebb tűz mellett álldogálva. Az éhes gyermekek nyálcsorgatva figyelték a zsírban sercegő ínyenc falatokat. Szemeim megcsillantak, ajkam ravasz mosolyra húzódott. Egyenesen a kis tolvaj szukára és a férfire meredtem.
Csak egy pillanatra néztem a tűz felé, egy kipattanó szikrát ragadtam meg, mutatóujjammal alig láthatóan megrajzoltam a levegőben a szikra útját. Kis pattanásokkal és jó időzítéssel tereltem a közelben lévő szénával megrakott szekér felé. Ujjaimmal robbanáshoz hasonló hirtelen pulzáló mozgást imitálva gyújtottam meg a tüzet.
A tűz egy pillanat alatt terjedt tovább. Először a ló kétségbeesett visító nyerítése halatszott, majd az emberek pánikkal teli üvöltözése amikor az veszett vágtába kezdett. Egyenesen az előbb kiszemelt két személy felé tartott. Vigyorogtam, mutatóujjamat fogaim közé szorítottam, hogy elfojtsam. Sikertelenül. Megfordult, mivel én biztos távolságban voltam és a közelben lévő bódé almái közül felkaptam egyet, hogy látszólag azt vizsgálgassam, de valójában vállam fölött lopva hátrapillantottam kíváncsian szemlélve a pokoli jelenetet. |
Megint elmerültem. Ez rossz szokásom, nagyon. Megint az időjárés és a pénz. Egyszerűen a pékség nem hozz annyi pénzt amennyit szokott. Aztán valaki belém ütközött. Az a lány, pár pillanattal ezelőtt.
- Vigyázz jobban, kisasszony!
Mégegyszer végig futottam rajta, de semmi különös nem volt rajta. De mégis aggasztott rajta valami. Nem volt gazdag hölgyemény, sőt elég szegénynek látszott.
- Hogy hívják? |
A tér szélén indultam vissza, lassan mentem, hátha akad valaki mégis egy tömött erszénnyel. Az emberek nem szenteltek nekem sok figyelmet, sosem tették, egy voltam a tömegből. Talán a férfiaknak jobban szemet szúrtam, volt, hogy engem is szajhának néztek, volt, hogy valami esetlen fiatal lánynak. Ez legtöbbször szórakoztatott, kivéve, ha éppen egy lehetséges „áldozatot” próbáltam éppen becserkészni.
Mikor már feladtam a keresést, megláttam: kövérkés, kopaszodó férfi, hangosan, olykor röhögve beszélgetett egy hosszá hasonlóval. Feléjük sétáltam, kivártam, és mikor az utcai kölykök újból elrohantak mellettem, a férfinak ütköztem. Apró csavarás a mutató, hüvelyk és középsőujjammal, ügyes csuklómozdulat és a szatyor már a ruhaujjamban is volt. Motyogtam egy elnézést, mialatt a férfi dühösen utánam kiáltott, hogy nézzek a szemem elé, de az övéről hiányzó kis nehezék hiányát nem vette észre. Még egyszer hátrapillantottam, miközben a fogadó felé tartottam, majd újabb testbe ütköztem.
- Bocs – fordultam a férfi felé, futólag végigmértem, lett-e volna bármi nála, amit ezzel a mozdulattal megszerezhettem volna. Ha igen… hát, akkor buktam egy kis plusz vagyont. |
A tér szélén indultam vissza, lassan mentem, hátha akad valaki mégis egy tömött erszénnyel. Az emberek nem szenteltek nekem sok figyelmet, sosem tették, egy voltam a tömegből. Talán a férfiaknak jobban szemet szúrtam, volt, hogy engem is szajhának néztek, volt, hogy valami esetlen fiatal lánynak. Ez legtöbbször szórakoztatott, kivéve, ha éppen egy lehetséges „áldozatot” próbáltam éppen becserkészni.
Mikor már feladtam a keresést, megláttam: kövérkés, kopaszodó férfi, hangosan, olykor röhögve beszélgetett egy hosszá hasonlóval. Feléjük sétáltam, kivártam, és mikor az utcai kölykök újból elrohantak mellettem, a férfinak ütköztem. Apró csavarás a mutató, hüvelyk és középsőujjammal, ügyes csuklómozdulat és a szatyor már a ruhaujjamban is volt. Motyogtam egy elnézést, mialatt a férfi dühösen utánam kiáltott, hogy nézzek a szemem elé, de az övéről hiányzó kis nehezék hiányát nem vette észre. Még egyszer hátrapillantottam, miközben a fogadó felé tartottam, majd újabb testbe ütköztem.
- Bocs – fordultam a férfi felé, futólag végigmértem, lett-e volna bármi nála, amit ezzel a mozdulattal megszerezhettem volna. Ha igen… hát, akkor buktam egy kis plusz vagyont. |
Fogalmam sincs, hogy jutattam a piactérre. Előbb még egy hölggyel beszéltem. Most meg itt vagyok a a város legnyüzsgőbb részén. Tálan akkor, amikor az időjárásról beszéltem?! De nem nagyon bántam. Örültem, hogy tömegben vagyok és nem a házban. Aminek néhány ablaka be van törve. Körülnéztem. Megint egy forgalmas nap. Észrevettem egy lányt, akit még nem láttam. Csodálkoztam, hiszen én mindenkit ismerek. De nem akartam megzavarni, el volt gondolkodva. Inkább leálltam egy öreg hölggyel beszélni. |
A piactéren nyüzsögtek az emberek, pont erre volt szükségem. Már fogyóban volt a pénzem, bár még arra az időre, amit itt töltök, bőven elég lesz és talán a következő helyen is kihúzom vele, szerettem, ha több van. Még nem cselekedtem, a tér széléről mértem fel az itt tartózkodókat. Parasztok, városiak, néhány szajha és az emberek közt rohangáló mezítlábas kisgyerekek. Nem találok megfelelő alanyt, ez bosszant. Sokkal jobb lett volna, ha a fogadóban maradok, iszok a többiekkel és jól érzem magam. Majd kijövök vasárnap, a vásárra.
Egy nagyobb, énekesekből és zenészekből álló csapattal jöttem ide, hosszú út volt és a legközelebbi városból idefelé sok falun jöttünk át, néhány erdőn, mezők tömegén. Általában nem töltöttem el semelyik útitársammal ennyi időt, de nem akartam cserélni: ők is várost kerestek, én is, sokan voltak és nem esett bajom a velük töltött idő alatt. A lehető legkülönbözőbb társaság volt: egy középkorú cigányasszonyból és öt különböző korú férfiból állt. Mind jó kedélyű, kissé hangos emberek, örömmel láttak maguk között. Még arra is gondoltam, hogy velük maradjak és ne új társasággal vándoroljak tovább. Megtehetném… mi tart hát vissza?
Talán túlságosan is szeretek új arcokat megismerni, túlzottan szeretem azt az izgalmas, mégis
Feszült, gyomorszorító érzést, amit akkor érzek, mikor új ismerősökkel indulok neki az útnak. Sosem tudhatom, biztonságban leszek-e köztük, mit akarnak tőlem, hazudtak-e magukról, kik ők valójában, és ez tart életben, ettől lesz izgalmas az egész. Eleinte elég lett volna, ha új helyekre mehetek egy csapattal, új városokba, de most már nem csak ezekre vágyok, hanem a biztonságérzet hiányára is. Talán, majd egyszer... egyszer lesz családom, egyszer ottmaradok valahol és soha nem megyek tovább. Nem fedezek majd fel új helyeket, nem alszok az erdőben és fogadókban, nem lopok el egyetlen pénzzel telt tarisznyát vagy kenyeret.
Pár kisgyerek, hat-hétévesek rohantak el mellettem, az egyik nekem jött, lökött rajtam egyet.
- Hé! – szóltam utánuk, miután újból megleltem az egyensúlyomat. Valamelyest még örültem is neki, hogy a mozdulattal kizökkentettek a jövőm felépítéséből, visszatérhettem eredeti tervemhez. Vagy akár visszatérhetnék a fogadóba is. |
A város legforgalmasabb helye. Itt mindennap van, legalább húsz vagy több ember. Itt szokott lenni a legtöbb vita és balhé. Pletykások főhelye. |
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nyugodtan sétálgattam a városban, amikor úgy döntöttem, hogy bejövök a piactérre, úgyse nagyon járok erre. De amint beértem és eljutott a tudatomig, hogy mi fogad, földbegyörezetett a lábam. Ekkora felfordulás rég volt a környéken. Mi történt itt?