Cosette Deneris Montbrai

Elfek adatlapja:

Név: Cosette Deneris Montbrai

Becenév: Cosette

Kor: 16
Nem: Nő

Szexuális beállítottság: Heteroszexuális

Munka: Vadász

Varázserő: Természeti erők irányítása

Külső tulajdonságok: Annak ellenére, hogy mindössze 16 éves "kislány", olyan kisugárzással, és vonzerővel rendelkezik, akár egy huszadik évét taposó nő - ez persze nézetkérdés, ugyanis akad olyan is aki ijesztőnek találja, sőt, egyenesen kerüli az esetlegesen fellépő szemkontaktust vele. Ezt hideg kék szemeinek "köszönheti", melyek igencsak kitűnnek az átlagos szempárok közül, kinek örömére, kinek bánatára. Bár sokan irigylik tőle, ő mégsem érzi áldásnak, tekintve, hogy így is eléggé kitűnik a tömegből. Testmagassága nagyjából 178-180 centi körül mozog, csontozata erős, ezzel elérve, hogy Cosette mindennek látsszon, csak törékenynek nem. Ehhez párosulnak szemrevaló domborulatai, és nesztelen, légies léptei - utóbbi határozottan előnynek számít, tekintve, hogy ez a lány vadász, és nem a bordélyban illegeti magát (ahogyan a nők javarésze, akiknek nincsen kitartása, és semmiféle tehetsége), mint egy rongybaba, akit akárki kedvére elhasználhat némi fizetségért cserébe. Haja sötétbarna színben pompázva omlik vállára, egészen a háta közepéig. Ő sajnos nem tartozik azok közé, akiknek jól áll a konty, vagy a copf, így hát általában kibontva hagyja, jobbnak nevezhető napjain pedig befonja. Ajkai kellően teltek, puhák, és érzékenyek, akárcsak hófehér bőre, mely ha akarna sem tudna lebarnulni. Alhasán, és alkarján különféle sebhelyek éktelenkednek. Általában sötét színeket (rozsdavörös, fekete, sötétszürke) hord. 

Belső tulajdonságok: cserfes, közvetlen, nyílt - na, ez az a három tulajdonság, mellyel még viccből sem illethetnénk Cosette-t. Ő ugyanis minden, csak nem cserfes, közvetlen, és nyílt: mióta csak az eszét tudja, az önállóság, és a kíméletlen magány jellemzi az életét, melyek értelemszerűen egyik, az utóbb említett tulajdonsághoz sem köthetőek. Egyfajta burkot vetít ki maga elé, mely megakadályozza, hogy akárki megismerje az igazi énjét. Az aranyos, szeretetéhes lány helyett így hát ott van a határozott, félelmet nem ismerő, érzelemmentes lány, aki számára irreleváns a külvilág. Távolságtartó, már-már betegesen kerüli a testi kontaktust, és gyakorta elutasító a másik féllel szemben, függetlenül attól, hogy szimpatikus-e számára az illető, avagy sem. Semleges érzelemvilágának köszönhetően még ő maga sem tudja eldönteni, hogy mit érez egy-egy ember iránt. Ha szerelmes lenne valószínűleg még a gyomrában kitörni próbáló pillangókat sem venné észre... egyedül az lepné meg, hogyha az illető társaságában tényleg feltudna szabadulni, ahelyett, hogy feszengne. Mert sajnos hajlamos rágörcsölni a dolgokra, és annak ellenére, hogy kívülről ez mennyire nem látszik, belülről marja a kíváncsiság, hogy mit is gondolnak róla az emberek. Nehezen fejezi ki az érzelmeit, ugyanis ő sosem volt az a típus, aki mosolyogva ölelgeti a barátait, családtagjait. Még egy "szeretlek" kimondása is megterhelő számára. Szeszélyes, és kiszámíthatatlan, akár a tenger: képes a legkisebb, mások számára irreleváns dolgoktól is bepánikolni (érintés, félreérthető mozdulatok), ilyenkor pedig olyan, akár a tüskés hal, mely felpuffad, amint veszélyben érzi magát. Cosette is valami hasonlót idéz elő; bár nem nőnek tüskék a bőrén, és nem puffad fel, a hatás mégis ugyanaz - a másik fél a menekülést, és a megfutamodást választja a szembeszállás helyett. Határozott, konok, tipikusan az a fajta, aki nem szereti, ha beleszólnak a dolgaiba. Nem szereti a feszültséget, és hogyha valaki direkt generálja azt.
Történet: Egy gazdagnak aligha nevezhető családban született, másodszülöttként, egy nála négy évvel idősebb bátty húgaként. A külvilágtól teljesen elzárkózva éltek, valahol az erdő közepén egy faházikóban. A szüleinek nemhogy állandó, de futó munkahelyei sem voltak: teljesen az erdőre, és annak növény- illetve állatvilágára voltak utalva. Tehát amikor bekövetkezett a tél, az előző hónapokban eltartalékolt ételből, és befőttekből kellett táplálkozniuk. Bár a vademberektől teljesen messze álltak (szóval civillizáltan viselkedtek, fürödtek, beszélgettek, stb), mégis mások voltak, mint a közeli falukban élők. Náluk az olvasás, és az ész, mint érték, teljesen irreleváns volt. Ellenben az erővel...! Rengeteget jártak vadászni, Cosette pedig már egészen kiskorától kezdve hozzá lett szoktatva a vérhez, fájdalomhoz, és a sebekhez. Míg a hozzá hasonló korú lányok szalmbababákkal, és különböző "lányos" dolgokkal játszottak, addig Cosette mókusokat zsigerelt ki, és a bátyjával kardozott. Ő viszont nem érezte úgy, hogy ez furcsa, és nem mindennapi lenne: hiszen akkor még nem ismerte a külvilágot. Persze, tudta, hogy élnek rajtuk kívül mások is, és néha-néha egy-két vadásszal is sikerült lopva összefutnia, arról viszont fogalma sem volt, hogy azok a "mások" milyenek.
Az évek madárként repültek el felettük: Cosette megtanulta használni az apja által készített faíjat, megtörtént az első, a külvilágban töltött látogatás, és minden telt úgy, ahogyan annak telnie kellett... egészen addig a napig, mely aztán megváltoztatta Cosette életét. Éppen egy vadászatról tartott haza, amikor sikításra lett figyelmes. Tudta, hogy hajnalban a vadakon, és a családjukon kívül egészen biztos, hogy nem tartózkodik egyetlen árva lélek sem az erdőben, de azért mégis reménykedett... reménykedett, hogy egy, az erdőbe betévedt gyerek sikoltozik, és nem az anyja. Vagy, akárki más a családjából. A házukhoz rohant, ám néhány vértócsán kívül már csak a családtagjai hűlt helyét vélte felfedezni. Eltűntek, szőrén-szálán. Azóta nem látta őket, és még azóta is titkon reménykedik a lehetetlenben: hogy feltűnnek egyszer, valahol a semmiben, hogy aztán visszamenjenek az erdőbe, és élhessék az életüket...
Kitudja hány napig, vagy hány hónapig várakozhatott a házukban, abban reménykedve, hogy minden rendben van, a szülei pedig mindössze elmentek néhány napra - egy viszont biztos, hogy nem kellettek évtizedek, hogy elveszítse a hitét. A városba menekült, ahol aztán koldusként élt, egészen addig, míg be nem fogadta egy öreg hölgy, kit azonnal elvarázsoltak a lány egészen furcsa, és természetellenesen kék szemei. Aztán persze rögtön fény derült Cosette tehetségére (vadászat/kardvívás), és bár fiatal hölgy létére nem állhatott be harcosnak, vadászként kamatoztatni tudta az erdőben kitanult dolgokat. Szarvasokat, és egyéb nagyobb állatokat terített le, melyet aztán a piacon adott el.
A mai napig nyeli a fájdalmat, melyet a családja elvesztése okozott, és még mindig rengeteget sír esténként, de már valamelyest sikerült feldolgoznia, hogy ők már nincsenek többé, vagy ha mégis, hát nem akarják őt látni...

Egyéb képek: -

Névtábla: 

Kijátszó neve: Lolita
Kijátszó elérhetősége: hollywoodwillnevergoingdown@indamail.hu